Unilever

Az Unilever nyírbátori vegyi gyára 2018 márciusában döntött a Lokális Intelligencia Program megvalósítása mellett. Ennek lényegi tartalmi eleme volt, hogy automatizáljuk a gyár főbejáratának forgalmát, vagyis a biztonsági személyzet szerepét csökkentve, olyan ügyfélkezelő eszközt alkossunk, ami lehetővé teszi, hogy a gyári dolgozó, a vendég és a szállító is önállóan legyen képes bejutni a gyár területére. Mindezt úgy, hogy a kapcsolódó dokumentációt teljes mértékben digitalizáljuk és az elvárt biztonsági ellenőrzéseket az összes befelé és kifelé irányuló gyalogos és járműforgalom esetében szenzorokkal valósítsuk meg.

A projektnek köszönhetően felére csökkent a személyzet és 100 %-ban megvalósul minden ellenőrzés, ami korábban szúrópróbaszerű volt.

Köszönettel tartozunk az Unilever akkori vezetésének, amiért inkubátor szerepet vállalt egy pilot projekt megvalósításában, és meglátta a digitalizálás és automatizálás fontosságát egy olyan területen, ami a mai napig is erősen kézi irányítású. Természetes, hogy a döntésben meghatározó szerepet játszott az iSaac 3.0 jelentős költségcsökkentő szerepe.